Népszámlálás

Garamkövesden a lakosoknak csaknem 50 %-a töltötte ki a népszámlálási kérdőívet.  A kérdőívek elektronikus kitöltésére március 31-ig van lehetőség.

Néhány perc alatt kitölthető, és sok múlik rajta

A tét viszont nagy: a népszámlálás eredményein múlik többek között a települési önkormányzatok költségvetése. Ezen eredményektől függ a kisebbségi jogok biztosítása, például, hogy mely településeken használhatják a nemzeti kisebbségek az anyanyelvüket a hivatali ügyintézés során.

Kérjük a lakosokat, hogy aki eddig még nem tette meg, március 31-ig töltse ki a népszámlálási kérdőívet a www.scitanie.sk honlapon.

A kérdőívben szereplő minden adatnak a 2020. december 31-éről 2021. január 1-re forduló éjféli állapotot kell tükröznie. Ez azt jelenti, hogy ha azóta a polgár elköltözött, megházasodott, esetleg gyereke született, akkor az a jelenlegi népszámlálás adataiba nem számít bele!

A kiskorúak nevében azonban a szülők vagy a törvényes képviselő tölti ki a népszámlálási kérdőívet.

Nemcsak a Szlovákiában élő szlovák állampolgárok kötelesek kitölteni a népszámlálási ívet, hanem minden olyan személy, aki Szlovákiában állandó, átmeneti vagy tolerált lakhellyel rendelkezik, sőt azoknak az uniós polgároknak is ki kellene tölteniük, akik az év nagy részében az országban tartózkodnak.

A népszámlálási kérdőív kitöltése nem önkéntes, hanem kötelező.

Back to top